avatar speaker

Laszlo Devenyi

Age 44
Country Hungary
Író , MLM és értékesítői tréner és az MLM Akadémia képzési központ alapítója

17 évesen, mint fogyasztó kerültem először kapcsolatba az MLM-el.  Mivel elégedett voltam a termékekkel, ezért ajánlottam azoknak, akiket érdekelt a fogyasztásukból származó előnyük.

Meg is lepődtem ennek az üzletnek az erején, amikor megkaptam az első havi jutalék elszámolásomat és az jóval több volt, mint akkoriban egy osztályvezetői fizetés. Ezt követően évekig építettem hálózatot, de végül 19 éve úgy döntöttem, hogy nem csak a saját hálózatom tagjait szeretném támogatni, oktatni, hanem ki szeretném terjeszteni ezt a tevékenységet.

2003-ban megalapítottam az MLM Akadémiát, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy a tanulók gyakorlatban működő eszközöket és képzést kapjanak és maradjon időm a további kutatásokra.  Ezek a kutatások azért voltak fontosak, mert már hálózatépítőként is úgy éreztem, hogy hiányzik valami tudás ahhoz, hogy nagyobb arányban lehessenek sikeresek az emberek az MLM-ben. Felkutattam és az Akadémián tanfolyamok formájában kiadtam az elveszett szakmai tudásanyagot.

Ezen kívül, megírtam 3 könyvet, 2 kis füzetet, 10 e-book-ot, és néhány tucat ingyenes cikket. A képzéseinken több mint tízezer ember fordult meg az elmúlt 15 év alatt.